ÁPRILIS – az első összegzős posztom 4 év után

Tök jó végre újra csatlakozni a többiekhez, és havi zárós posztot írni, ami meg külön jó hír (nekem), hogy van is mit belerakni, tavaly ez aligha lett volna lehetséges. De most olvasok, lelkes vagyok, annyi, hogy a beszerzések terén túl sok mindent sem most, sem a továbbiakban nem kell várni.

Folyton párhuzamosan olvasok 3-4 könyvet, hogy tutira legyen kedvem valamelyikhez, ezek között mindig akad egy non-fiction is, mert azokkal tényleg jobban haladok, csak most magamra parancsoltam, hogy fogjam vissza magam egy picit, mert ez a sok okosság egyben túl tömény és emészthetetlen lesz, semmi nem fog lecsapódni belőlük. Abból is érzem, hogy milyen végtelenhosszú volt ez a hónap, hogy egyik-másik olvasmányélményem a lentiek közül rohadtul réginek tűnik már, illetve fura, hogy alapvetően nem sok időt szántam az olvasásra, mégis sikerült befejeznem öt könyvet.

5 olvasás, 1 vásárlás

Az első befutó Mark Mason pszichológiai, vagyis inkább életmód/önsegítő könyve, A lesz*rom rafinált művészete. Sok ponton bele tudok kötni, mégis azt mondom, hogy érdemes elolvasni (lehetőleg különösebb elvárások nélkül), ugyanis egy csomó értékes gondolatot talál benne az ember, amivel itt-ott már biztosan találkozott, de jó, ha időnként újra megerősítjük magunkban ezeket az alapelveket. Első ránézésre mintha teljesen más nézőpontból közelítené meg a hogyan érezd jól magad? kérdéskört, de azért sok gondolat ismerős lehet más szerzőktől, csak stílusában és hangvételében kicsit figyelemfelkeltőbb, lendületesebb.

Aztán lenyomtam Delia Owenstől az Ahol a folyami rákok énekelnek című regényt is, ami az utóbbi idők egyik leghosszabb olvasmánya volt, nem is hangolódtam rá könnyen, de végül felvettem a fordulatot, hogy aztán az utolsó ~50 oldalt gond nélkül lapozzam át. Közben sem voltam maradéktalanul elégedett, amit részben a regényt övező hatalmas hype-nak tudok be, mindig gyanakodva méregetem a sikerlistás könyveket. Abszolút felejthető, már a végére sem emlékszem, a stílusa is pettyet bugyuta nekem, főleg a párbeszédek, a tájleírások azonban valóban nagyon szépek, csak különösebben engem nem hozott lázba ez a vidék.

Márciusban kezdtem, és áprilisban fejeztem be Edward Carey Kicsi című életrajzi alapú regényét Madame Tussaud-ról, akinek egyébként semmit sem tudtam az életéről, így izgatottan vártam az újabb sorsfordulóit. Bár hosszabb a könyv, mint amit élvezni szoktam, jól szórakoztam, mert a stílus igazán különleges, egyedi, nem történelmieskedő, semmi modoros nincs benne, inkább kissé játékos, nagyon jól sikerült közel hozni ezt a történelmi alakot az olvasóhoz. A rajzok pedig igazán kedvessé teszik a könyvet, igazi ínyencség.

Elolvastam egy másik pszichológiai könyvet is, Az ajándékot Edith Eva Egertől. Erről nem igazán tudok mást írni, mint hogy egy nagyon kedves könyv értékes gondolatokkal, de senki ne várja, hogy az elolvasásától meg fog változni a hozzáállása azokhoz a dolgokhoz, amik triggerelik. Nem tett rám most ez különösebb hatást, de lehet, hogy tényleg csak kezdek megcsömörleni a hasonló jellegű könyvektől.

Végül pedig a Csak a szél tudja című regényt fejeztem be Amy Harmontól, ami egyszerre vonzott és taszított: a vonzás része az Írország, ami már majdnem Skócia, és vártam, hogy elutazzak képzeletben valami hasonló jellegű helyre, viszont sokan az Outlanderhez hasonlítják, ami meg tudjuk, hogy rám nézve nem sok jót jelent, szerintem enyhe Stockholm-szindrómás tüneteim vannak attól a regénytől (ha valaki nem tudja: a hatodik rész 1400 oldal, amiből kb. 980-at én fordítottam, és minden mélységet megjártam vele). Amy Harmon egyik könyvét amúgy olvastam régen egy kiadó felkérésére előolvasás keretében (angolul), az Arctalan szerelem volt az, és az én ízlésemnek mindenképp túl romantikus volt, és aztán a Csak a szél tudja is, viszont a körítés miatt ezt hajlandó vagyok megbocsátani. Végre egy aránylag hosszú regény, amiben szinte azonnal el tudtam merülni, de kicsit túlírtnak éreztem, főleg a naplórészletek akasztottak ki, könyörgöm, senki nem ír így naplót.

Naa, és megvan az év második beszerzése, a Zavaros vér, ennek a sorozatnak minden részét meg fogom venni, és nagyon várom már, hogy belekezdjek ebbe a monstrumba. Majdnem leszakadt a karom, amíg csináltam róla pár képet.

Régebben írtam személyes dolgokat is, nem?

Március 8-tól én is itthonról dolgozom, ami nekem valódi rémálom, az első hét még oké volt, meg reménykedtem, hogy nem fog sokáig tartani az egész, de elég hamar jöttek a kisebb összeomlások. Én pre-covid is nagyon megszenvedtem a home office-t, azért is kerestem olyan munkát végül, ahova be lehet járni actual emberek közé. De nem rinyálni akarok, gondolom, másnak is elég ingerszegény az élete, mondjuk meglepő módon nem utazásokra meg gintonicozásokra meg házibulikra vágyom, csak arra, hogy bemehessek az egyetemre, ebédidőben igyak egy kávét a barátnőmmel, meg hogy ne folyton a saját fejemről pattogjanak vissza a gondolataim.
Szóval borzasztó hosszú volt a hónap, amit nemcsak az elolvasott könyveimben tudok mérni, de rendkívül furcsa belegondolni, hogy az egyéves évfordulónk is áprilisban volt, és olyan, mintha hónapokkal ezelőtt ünnepeltük volna azt.

Azért egy csodahétvége a Balatonon kirángatott kicsit ebből a posványból – igaz, utána egyből mentem is volna vissza, nagyon jól esett sok-sok kilométert sétálni, kint lenni, ember alig volt mellesleg, mi meg jó kis sétákat tettünk a Balaton-felvidék különböző pontjain, például körbekerültük a Szent-György hegyet, Sajkodnál is tettünk egy jó kis túrát, voltunk Vászolyon meg Dörgicsén, és a tihanyi Belső-tónál is végignéztük, ahogy a kutya az ürgék nyomába ered, át, a villanypásztoron, el a messzeségbe. Nagyon sokat ad most nekem a Balaton (erről nemrég írtam is), a múlt hétvégén is ittunk egy kávét Akarattyán, meg sétáltunk egyet a magasparton.

Egyébként sokat segít most az, hogy belekezdtem ebbe a blogba, ezúton is köszi még egyszer mindenkinek a biztatást, jó érzés újra lelkesedni valamiért, ráadásul mindenféle kényszer és kötelesség nélkül. 🙂

A többiek áprilisa:

Nita
Dóri
Sister
Kati – Jó könyvek
Amadea

ÁPRILIS – az első összegzős posztom 4 év után” bejegyzéshez 8 hozzászólás

  1. Szerettem a zárásaid olvasni, valahogy mindig olyan megnyugtató, meg tudok rajta mosolyogni is. Most nagyon tudok kapcsolódni a ho-s pontodhoz is. Az elmúlt 14 hónap alatt ha 3 hónapot töltöttem bent, akkor sokat mondok, totál kész vagyok már én is, és egyelőre azt sem tudom, hogyan kaparom majd ki magam ebből. Első lépésként jeleztem, h be szeretnék járni 🙂 De amit te is írtál, hogy a gondolataid pattognak vissza a fejedre, hát kb dettó.
    Tök jó olvasni ezt a sok balatonozást, jó hogy meg tudtátok találni a felfedeznivalót belföldön. Amúgy a Balatonnal kapcsolatban is van valami olyasmi, hogy “kötelezően” szeretni kell, nem? De az a jó, ha az így jön mint ahogy neked most. 🙂 Szóval még több szuper balatonozást nektek az év további részére! Meg szuper könyveket (Galbraith biztos az lesz)! 🙂

    Kedvelés

    1. Az elszigetelődés borzalmas hatással van ránk (amúgy az Elveszett kapcsolatokban többek közt erről is szó van, tudod, amiről a molyon beszélgetünk), és tényleg nem tudom, hogy lehet majd kijönni ebből a lelkiállapotból, mert nem tudom, te hogy vagy vele, de miközben vágyom emberek közé, irtózom is a gondolattól egy kicsit… Szóval gondolom, kis lépésekben, de valahogy vissza kell térni a közösségbe, csak meglátom a hömpölygő tömeget hétvégén az utcán, és sikítani tudnék (nem a vírus, hanem a szimpla emberundor miatt).
      Remélem, az irodába vissza tudsz menni, és hogy segíteni fog, hogy jobban érezd magad egy kicsit! ❤

      Hú, ezt jól megfogalmaztad a Balatonnal kapcsolatban, tényleg, mintha kötelező lenne szeretni, meg ha nem szereted, nem vagy elég menő meg ilyenek, innen volt akkor ez a rossz érzés bennem 🙂

      Kedvelés

      1. Igen, ahogy mondod. Már ez a szó is, hogy elszigetelődés olyan szomorú. Nem tudom, te megfigyelted-e, de nálam a baráti beszélgetések is rettentően átalakultak. Ami persze érthető, az életünket átszőtte a vírus, de sikítani tudtam volna, amikor beszaladtam a munkahelyemre és hónapok óta nem látott kollégákkal futva össze az volt szinte mindenkinek a 2. kérdése, hogy kaptam-e oltást? Hajj … na, innen lesz szép nyerni, nem? 🙂
        Ez a kettősség bennem is megvan. Idő kell hozzá szerintem, vagy megtalálni újra azokat a social eseményeket, kapcsolatokat, amik hozzánk tesznek, támogatnak és nem a stressz szintünket növelik.
        Na, akkor nevén neveztük a Balaton-dolgot 🙂
        És amúgy köszi ezt a könyvet, Kata, hogy felhívtad rá a figyelmem az olvasásoddal, már le is csaptam rá és ugyan csak a bevezetőt olvastam el, de a stílusa megfogott.

        Kedvelés

      2. Niki (nem tudom, hova teszi a kommentet ez a cucc, vmiért csak a sajátomra tudok válaszolni), ugyanezt érzem a barátokkal, ismerősökkel, nyilván ebben benne van az is, hogy senkivel nem történik semmi, és végül is miről beszélgessünk, meg ez most mindenkinél központi téma, de már én is agyfaszt kapok ettől. Némi okoskodással megspékelve meg igazi hungarikum 😀

        Örülök, hogy tetszik a könyv, remélem, találsz benne hasznosítható dolgokat 🙂

        Kedvelés

  2. De jó hónapzárást olvasni tőled! 🙂 Az ajándék nekem sem adott nagyon sokat, mondjuk egy ráeszmélésem volt tőle, de az részben azért, mert összekötöttem a tavaly olvasott Örökölt sorssal. De talán ez így is jó, mikor az olvasmányaink rezonálnak egymásra.
    Az Amy Harmon könyvvel nagyon szemeztem, lehet akkor ez nekem ilyen könyvtárból kivevős nyári olvasmány lesz.
    Teljesen igaz, hogy a Balatont kötelező imádni és ez sokakban visszatetszést kelt. Meg gyerekként szerintem csak annyit látunk belőle, hogy strand és lángos, miközben ennél sokkal-sokkal több van benne.
    Remélem lesznek szuper májusi olvasmányaid és élményeid is! 🙂

    Kedvelés

    1. Egyvalami nekem is jött Az ajándékból, de asszem csak kicsit unom már az ilyen nagyon példálózós könyveket, bagatellnek érzem a saját problémáimat egy olyan emberé mellett, akit mondjuk a férje rokona fejbe lőtt, pedig amúgy tudom, hogy EEE. célja pont nem ez.

      Na igen, a Balaton meg a strandolás, ebből felnőtt koromra teljesen kinőttem, de gyerekkoromban meg pont a kirándulásokból volt túl sok családilag, akkor azt nem élveztem, szóval nem volt könnyű megtalálni a közös hangot, vagyis a _saját_ Balatonomat, de már megvan ❤

      Kedvelés

  3. Csatlakozom Nikkincshez, a hónap fénypontja volt számomra, hogy téged is újra olvashatlak ilyen formátumban is.
    Mark Manson másik könyve, az Egy kis remény egy elb*szott világban nemrég akadt a kezembe a könyvtárban, csak néztem, hogy mi ez? 😀
    A párhuzamos olvasásra mostanában kezdek én is visszaszokni, bár inkább a buszozás miatt (kicsi könyveket igyekszem vinni, meg a könyvtáriakat).
    Remélem a május több jó dolgot hoz majd, és jó-jobb olvasmányokat neked is! :)))

    Kedvelés

    1. Nagyon köszi ❤
      A párhuzamos olvasásban nekem is vannak ilyen praktikumok, a kanapén még elvergődök a Zavaros vérrel, de a hálószobában az ágyban fetrengve könnyebb a kindlit lapozni 🙂
      Most nagyon jókat olvasok, bárcsak mindig ilyen szuper könyveket fognánk ki! 🙂

      Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s