Máris egy újabb TBR + 3 friss könyv, amit lehet, hogy megveszek

Mert az előzőt félig már sikerült teljesítenem, leszámítva a két non-fictiont a sor végéről, amit olvasatlanul vittem vissza a könyvtárba, az Acélba meg még nem kezdtem bele, de sorra fog kerülni. Hát mi történik itt?! Őrület! Szóval előjegyzetettem meg félretetettem pár könyvet a könyvtárban, egyébként már mehetnék böngészni is a polcok közé a védettségimmel, de őszintén, lényegesen kényelmesebb mindössze a pultig befáradni, és átvenni egy könyvkupacot.

Különben feltűnt, hogy a győri könyvtár egy ideje nem nagyon szerzi be az új megjelenéseket, 2021-es kiadások szinte egyáltalán nincsenek még, ami furcsa, mert bennfentes Dóri barátnőm azt mondta, náluk Szombathelyen a könyvtárban lényegesen felgyorsult a könyvbeszerzés sebessége a vírus alatt. Mindegy, legalább olvasom a kicsit korábbi megjelenéseket, amik hosszabb ideje vannak a várólistámon.

Jesmyn Ward: Hallgasd a holtak énekét! – Hogy miért és mikor került ez a várólistámra? Halvány lila gőzöm sincs. Lehet, hogy az “amerikai dél” hívószó még mindig beindít bennem valamit, de az is lehet, hogy az “útiregény” volt rám hatással, közben arra is rájöttem, hogy keverem egy másik könyvvel (csak már nem tudom, mivel, éljen az aranyhal-memória!), hát, majd meglátjuk.

Lori Gottlieb: Akarsz beszélni róla? – Még a pszichológiai könyves lázamban jegyeztem elő a könyvtárban, és mindenki agyondicséri amúgy, de szerintem nem ezzel fogom most kezdeni, mert tényleg kicsit az agyamra mentek a hasonló könyvek, főleg az esettanulmány-jellegűek, de ha már nálam van, mindenképpen megpróbálkozom vele. Legrosszabb esetben később újra nekivágok, ha most nem lesz hozzá kedvem.

Szaniszló Judit: Leli élete – Első dolog: amikor kézbe vettem, megállapítottam, hogy ez az egyik legszebb könyv, amit valaha láttam. A megjelenése óta szerepel a magyar szerzős várólistámon, és látom, hogy sokan nagyon szeretik ezt a családregényszerű behatárolhatatlan könyvet.

Kawaguchi Toshikazu: Mielőtt a kávé kihűl – Hirtelen felindulásból követtem el az előjegyzést, aztán majdnem olyan hirtelen alább is hagyott a lelkesedésem, de nyugodtan győzzetek meg, hogy jó lesz ez nekem.

Újdonságok a nyár elejére

Bár továbbra sem vagyok könyvvásárlós hangulatban, az utóbbi időben találtam néhány friss megjelenést, ami az átlagnál sokkal jobban izgat, mutatom, ők azok:

Barna Imre: Kérdezd meg tőle – Amióta először szembejött ez a könyv, azóta szeretném azonnal elolvasni, néhány idézetet végigfutva arra jutottam, tökéletes regény lesz ez arra, hogy tovább ismerkedjek a kortárs magyar szerzőkkel. A fülszöveget itt lehet elolvasni, én most ezt nem akarom összefoglalni, a könyv hangulata fogott meg elsőre, egyébként meg a molyon eddig csak ötcsillagos értékelések születtek róla.

Stephen King: Az írásról – A szerző híres könyve végre újra megjelenik, ami azért szuper, mert már csak horror áron lehetett hozzájutni, olyan ritkaságszámba megy. King stílusa, a könyvei témája tőlem rendkívül távol áll, mégis kíváncsi vagyok, mit taníthat az írásról, mert hát mostanában egyre többször felmerül bennem, hogy el akarok kezdeni írni egy könyvet, illetve lehet, hogy a műfordításban is hasznát venném a tanácsainak. Az Európánál fog megjelenni.

Elaine N. Aron: Szuperérzékenyek gyakorlati kézikönyve – Szeretném azt hinni, hogy nincs szükségem erre a könyvre, de az elég nagy önbecsapás lenne. Az utóbbi pár hónapban (túlságosan) sokat agyaltam azon, hogy miért vagyok olyan, amilyen, mi okozhatja a folyton visszatérő mentális problémáimat, és a válaszkeresésben több lehetséges tényezőbe is belefutottam, ez most a legutóbbi. És szeretnék végre nem “hibásként” tekinteni magamra, hanem meglátni ennek a lelki alkatnak a napos oldalát. A Kulcslyuk Kiadónál jelent meg.

A King már a kosaramban van, a többin meg még gondolkozom.

Máris egy újabb TBR + 3 friss könyv, amit lehet, hogy megveszek” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Két könyvet is találtam most nálad, amiről még nem is hallottam, mentek is a Felkeltette érdeklődésem polcra. 🙂
    Az Akarsz beszélni róla szerintem nagyon jó kis szórakoztató könyv, eléggé eteti magát. Nekem a Mielőtt a kávé kihűl is tetszett, jó hangulata van, azóta is fel tudom idézni.

    Kedvelés

  2. Olyan jó lett ez a fotó! Nekem annyi minden szar van az éjjeliszekrényemen, tiszta kupi… Persze lesöpörhetném egy fotó erejéig a cuccokat 😀
    A Mielőtt a kávé kihűlt én nagyon ajánlom, nekem nagy kedvencem lett, és szívesen újráznám is valamikor. Nemrég én is felfigyeltem a Leli életére, már nem is emlékszem ki miatt, de élőben még nem láttam. Biztos szép. És az ilyen kicsit “behatárolhatatlan” könyvek általában jók is.

    Kedvelés

    1. Köszi 🙂 Szerinted, az enyémről mennyire kellett lepakolni? 😀 Vizespohár, papírzsepi, kézkrém, ajakápoló, miegymás. De még keresem a helyeket a lakásban, ahol lehet fotózni, máshol sokkal nagyobb a kupi, mert most ketten vagyunk kupisak 😀
      De jó, örülök, hogy tetszett a kávés könyv, meg hogy te is meg Nita is ajánljátok. A Lelibe már belekezdtem, eddig nagyon tetszik, tényleg olyan behatárolhatatlan, és amúgy nekem mindig az ilyenek tetszenek a legjobban.

      Kedvelés

  3. A “Mielőtt a kávé kihűlre” plusz egy szavazat, nekem a 2019-es év egyik top olvasmánya volt. 🙂 A másik hármat sajnos nem ismerem, de kíváncsi leszek, hogy mit írsz róla!

    Kedvelés

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s