AUGUSZTUS

Egy kicsit most visszatértem ide, ahogy visszatértem az instagramra is (a könyvesre is, a személyes accountom balatonos fotókkal van tele, nem akartam összekönyvezni, mert tuti, hogy egy csomó embert nem érdekel). Hiába volt eseménydús, programokkal – főleg Balatonnal teli – nyaram, kivételesen berántottak a könyvek, a nyaralásokon is sokat olvastam, itthon is egyre többször sikerül időt szakítanom rá, igazából addig erőltettem ezt az egészet, amíg prioritássá nem vált. Még vásároltam is könyveket, de most nincs kedvem megmutogatni őket, inkább mesélem, hogy miket olvastam.

Hét könyv – egy új kedvenc

A Maya naplóját Isabel Allendétől még júliusról hoztam át, akkor a könyvtárból olvastam, de egy kedves geopenes akcióban megrendeltem pár Murakamival együtt, mert ebből kell saját példány. Bekerült a kedvenceim nem túl széles körébe, mert ebben a könyvben minden megvan, amit imádok. Ahogy Allende eltalálta ennek a fiatal lánynak a hangját, a naplózás, a visszaemlékezések, egy icipici spiritualitás – én mágiának nem is nevezném -, kedves, élő karakterek, egy idegen világ – Chile egy távoli szigete -, önirónia, tanulságos felismerések. Tökéletes, olvassátok el!

A csúcspont után egyből egy csalódás következett, az Ösztönlények Max Brookstól. Max Brooks írta az egyik kedvenc könyvemet, a Zombiháborút, úgyhogy mivel a könyvtár nem szerezte meg, megvettem magamnak az Ösztönlényeket, mert szinte biztos voltam benne, hogy hasonló lelkesedéssel fogom olvasni, mint a zombisat. Tévedtem már kisebbet. Az első oldalak alapján ígéretesnek tűnt: zárt közösség, naplós visszaemlékezés, egy rejtély, pár újságcikk, de a könyv felénél már semennyire nem érdekeltek a történtek, még filmen is untam volna. Szomorú vagyok miatta, persze lehet az is, hogy nekem voltak túl magas elvárásaim a korábbi élmények miatt.

A nyaraláson ezután Anthony Capella regényét, a Vendéglő a Vezúvnált vettem elő, jól esett a perzselő nap alatt olvasni (az estére kialakult napszúrást kevésbé élveztem, hiába a sapka meg a napernyő). A második világháborús téma, az éhínség és kiszolgáltatottság ellenére kedélyes könyv, sok-sok finom étellel, szerelemmel, csak az utolsó 70-100 oldalba akart egy kicsit túl sok eseményt belezsúfolni a szerző, ez egy picit levont az élvezhetőségéből, mert valahogy emiatt nem volt egyensúlyban az egész regény, de jó emlék maradt, szerintem próbálkozom még a szerzővel.

Ha egy ismerős nem adja kölcsön az Akik már nem leszünk sosem-et Krusovszky Dénestől, biztos, hogy még évekig halogatom, és milyen jó, hogy nem tettem! Fogalmam sincs, miért vagyok ennyire zavarban attól, hogy írnom kell róla, úgyhogy csak annyit jegyzek le ide, hogy két nap alatt bedaráltam, alig tudtam letenni, nem, nem szörnyen lehangoló, néha idegesített, mert süt belőle a #bölcsész címke, de nagyon örülök, hogy elolvastam.

Emma Donoghue Hívnak a csillagok c. regényét a VCS-be válogattam be, szeretem a szerzőt, bár ez még csak a harmadik könyvem volt tőle, de most sem csalódtam. Valahogy úgy vagyok az ő műveivel, hogy szívesen elolvasgatom őket, nem hagynak oltári mély nyomokat bennem, csak egy kellemes utóízt, de néha ez is bőven elég. A spanyolnátha idején játszódó történetet még a covid előtt kezdte írni, elég részletesen ábrázolja a szülészet fertőző részlegének rohanós és veszteségekkel sújtott mindennapjait.

A Körvonal Rachel Cusktól sokáig nem érdekelt, aztán egyszer csak valami átfordult bennem, és azonnal olvasni akartam. Fogalmam sincs, miért tetszett annyira, ha másféle olvasós időszakomat élem, lehet, hogy félredobom hamar, de most üdítően hatott rám az újszerűségével, szép szöveg.

Fehér Boldizsár Vak majom című regénykéje ezer éve a várólistámon pihent, és most Krusovszky miatt kedvet kaptam megint a magyarokhoz, bár nyilván gyanítottam, hogy merőben más élmény lesz. Kedélyes, kicsit keserédes, sokszor abszurd történet, nyomokban tényleg Vonnegutra és Rejtőre emlékeztet, közben értékes gondolatokat is találni benne. Én nagyon élveztem, el fogom olvasni a szerző új novelláskötetét is.

Nem jött át

Félbehagytam két könyvet: az egyik a Cukoragykúra, aminek a lényegét szerintem az első negyven oldalon megértettem, azonban a valós tervhez lapozva nem volt túl szimpatikus a szigorúsága, szóval nem akartam rá túl sok időt vesztegetni. A másik egy kicsit jobban fájt, a Rose Napolitano kilenc életétől valami igazán érzékeny és ütős történetet vártam, de az írásmódból elég hamar rájöttem, hogy ez nem nekem való. Szeretlek, én is szeretlek, de, de hidd el, én tényleg szeretlek, én tényleg szeretem őt, na jó, ez így kurva unalmas, és tényleg nem túl igényes a szöveg, sajnálom, és borzasztóan le van egyszerűsítve benne a téma. Még mindig a Születésnap utánt javaslom mindenkinek, aki válaszutas történeteket akar olvasni.
Jaj, három, nem kettő! A Ninth House-t is félbehagytam (Leigh Bardugo), pedig iszonyúan akartam szeretni, dark academia, ilyesmi, de annyira nem tudott érdekelni, hogy az valami félelmetes. Ha tudtok jó dark academiás könyveket, ami actually be is tud rántani, ne tartsátok magatokban.

TBR

Mostanában a molyon is össze szoktam állítani egy TBR listát, de pár könyvet itt is felsorolok, amit vagy kivettem már a könyvtárból, vagy előjegyeztettem, esetleg a magánkönyvtáramból tervezem olvasni. Jelenleg egyébként az Unortodoxnak futottam neki újra (olvasási válságos időszakomban egyáltalán nem szippantott be, most meglátjuk), meg A visszaadott lányt olvasom, a felénél tartva egyelőre nem élvezem különösebben.

Sissel-Jo Gazan: Fehér virágok – csupa méltatás mindenhol, amúgy is szemeztem már a szerzővel.

Jón Kalman Stefánsson: Ásta – fogalmam sincs, mire számítsak, de sokszor az ilyen könyvek lesznek a legjobbak.

Sally Rooney: Hová lettél, szép világ? – nekifutok megint Sally Rooney-nak, erős fenntartásokkal.

Ottlik Géza: Iskola a határon – nem tudom, miért rettegek ennyire ettől a könyvtől, de idén rátettem a VCS listámra, és most már elő is jegyeztettem, tehát nincs visszaút.

Bill Bryson: Jegyzetek egy kis szigetről – VCS, saját példány, és Angliát őszre tartogattam.

Ahogy egyébként több más VCS-s könyvet is, pl. a Rókabérc, haláltúrát, szeretném majd A Schopenhauer terápiát is sorra keríteni, meg a Férfiidők lányregényét, de igazából 10 megvan már az előírt 12-ből (a listám 24-es).

Szupi nyaram volt egyébként, meg sem tudom számolni, hányszor voltunk a Balatonon, fura, de nem is nagyon vágyom máshova. Teljesen le tudok ott lazulni, csak minden egyes alkalommal egyre jobban fáj hazajönni. Nem azért, mert itthon rossz lenne, hanem mert ott jó nagyon. Különben izgalmas, tanulós időszak elé nézek szeptemberben, az október is ígéretes, úgyhogy most minden nagyon jó.